Meglátogattuk Erfán Ferenc, kárpátaljai festőművésszel a Bodonyi Csaba DLA. miskolci építész által tervezett lakitelki borkatedrálist, majd Miskolcon az építészt.
Új tagokkal bővül a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége és új elnököt is választottak a szervezet élére keddi ünnepi közgyűlésükön, melynek a lakiteleki Népfőiskola adott otthont. Magyarország egyik legnagyobb és legátfogóbb, közel kilencven intézmény szervezetévé bővült a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége. A felvételüket kérő négy magyarországi múzeum mellett, négy szomszédos ország…
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság szervezésében április 5-én a miskolci Megyeháza dísztermében rendezték meg a megyei értékőrző verseny döntőjét, amelyben a két online kör eredményei alapján 10 általános iskolás és középiskolás csapat vetélkedett egymással. A döntőbe jutott csapatok között volt a Szerencsi SZC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és…
2019 / 04 / 04

Jelet hagyni (Kassa)

A Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület kiállítása Kiállítás megnyitó: 2019. április 4.  Megtekinthető: 2019. április 30.  Kassa - FiguratiF Galéria, MaJel Rovás Központ, Erzsébet utca 42. A kiállítást megynitotta Kispálné dr. Lucza Ilona, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatónője. „Mindenekelőtt köszönjük a lehetőséget, hogy a kiállított művekkel bemutatkozhatunk.  Ezek a…
Jó hangulatú találkozó és műhelybeszélgetés folyt a hétvégén Nyíregyháza Sóstófürdőn, a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (KMKE) szervezésben. Fő téma a magyar-ukrán kulturális/művészeti együttműködési lehetőségek, közös projektek, és a kialakítás alatt lévő Mária Alkotóház megtekintése volt. Őry László KMKE elnök és Dr. Kopriva Attila KMKE alelnök meghívására jelenlétével és javaslataival…
Az 1848-as Szabadságharcra emlékező kárpátaljai magyarságot az ukrán hatalom arra kényszerítette, hogy az ungvári Petőfi térre, a Petőfi Sándor szobrához előre bejelentett, 30. szabad megemlékezését a Magyarország Ungvári Főkonzulátusa udvarán - 1944 után először Ungváron - magyar földön tartsa meg. (Öröm az ürömben.) Pusztán azért, mert egy tájidegen ukrán akarnok…
Nem született még olyan mozgóképes alkotás, amely Kelemen Didák életét és ténykedéseinek fontosabb állomásait szemléltetné – eddig! „A Tiszteletreméltó” címmel mutatták be a misszionárius életéről szóló dokumentumfilmet szerda délután a Művészetek Házában. Az alkotás Kelemen Didák minorita misszionárius szolgálatát kíséri végig, betekintést enged az atya élettörténetébe, megemlékezik nemes cselekedeteiről, és…
Erfán Ferenc festőművész jubileumi kiállítás megnyitója a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban, Ungvár, 2019.03.07. Fuchs Andrea foto-krónikája. A hatvanéves Erfán Ferencet mások mellett felköszöntötte: Tamás Mankovits iparművész (Tokaj, nevéhez fűződik a RIT első magyarországi kiállításának megszervezése, köztük Erfán Ferenc bemutatása is), Vaszil Kuzma a megyei képzőművészeti szövetség elnöke, Vaszil…
Nyelvész, irodalmár, egyetemi tanár, politikus, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapító-elnöke (KMKSZ 1989. február 26.) Aki nem élt a szovjet diktatúrában, a Szovjetunióban, nem érti, nem tudja mit tett az ezernyi béklyóban élő Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapító-elnöke a 90-es évek elején a kárpátaljai magyarságért. Hogyan emelte…
A Tokaji Múzeumban tartott, Mankovits Tamás által készített dokumentumfilmmel emlékeztek a kommunizmus áldozataira Tokajban. A Keressétek fel a síromat a szolyvai völgyben című film a kárpátaljai Feketepatakon született Nagy Jenő visszaemlékezései alapján mutatja be a Szovjetunió borzalmait. A film „főszereplője” mindössze húsz éves volt, amikor 1944. novemberében a bevonuló szovjet…
Megnyílt Dikun György kárpátaljai festőművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában. A megnyitó rendezvényen ünnepi beszédet mondott Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a művészt szakmai szempontok szerint Mankovits Tamás iparművész, a Magyar a Magyarért Alapítvány kuratóriumának elnöke méltatta. Dikun György alkotásain a valóságot sajátos festői eszközökkel ábrázolja, egyedi megoldásokat alkalmazva alakította…
A múzeum és a magángyűjtemények egyházi tematikus gyűjteményét mutatták be az elmúlt hónapban. A kiállítás Kárpátalja területén fellelhető különböző típusú, technikai, műfajú és stílusú egyházi művekből állt a XVII. századtól kezdődően. A kiállítás zárásaként Milan Sasik munkácsi görögkatolikus püspök hálaadó szentmise keretében emlékezett meg a közel 250 képzőművészről, akik az…
Nyolcadik alkalommal tartottak betlehemes játékot Tokaj főterén. A civil kezdeményezésre indult előadásban Krisztus születésének történetét játsszák el a város polgárai, akik között a történelmi egyházak képviselői, háziorvosok, tanárok, vállalkozók, sőt a város polgármestere is jelen van. A kezdeményezés célja az volt, hogy a karácsony előtt közösen ünnepeljenek és emlékezzenek annak…
Az orosz-magyar barátságot ünnepelték Tokajban. A hat évvel ezelőtt elindított, azóta emléknappá vált programmal az egykori orosz borvásárló bizottságra emlékeznek. A hat éve elindított kezdeményezés annak apropóján jött létre, hogy a XVIII. században I. Péter Cár Tokaji Borvásárló Bizottságot alapított azért, hogy a legnemesebb nedűt, a Tokaji bort eljuttassa az…
2018 / 10 / 08

Várnap Tokajban

A több, mint 300 éve lerombolt és azóta csipkerózsika álmát alvó tokaji Rákóczi vár régészeti feltárása 2007-ben kezdődött meg és immáron tizenegyedik évadánál tart. Az ásatások bebizonyították, hogy ez a hajdan méltán híres vár ma is kiemelt figyelmet érdemel, hiszen három méter széles, feltárt falaival és a föld mélyéről előkerülő…
Az Aradi Vértanuk kopjafájánál Konc Ferenc országgyűlési képviselő, s Mankovits Tamás a Magyar a Magyarért Alapítvány elnöke mondta el gondolatait.    Mankovits Tamás:  Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a Tokaji Országzászló Egyesület, s a Pap Miklós Népfőiskola nevében üdvözlöm önöket! Emlékezzünk 1848 – 1849-es Magyar Szabadságharc vértanúira: Gróf Batthyány Lajos első…
Makoldi Sándor festőművész  Egy ember méltó helyen. Egyet néztünk, egyet láttunk…
Miskolc-Belvárosi Görögkatolikus Parókia korábbi világi elnökének dr. Komporday Zoltán ügyvéd emlékére, a Püspöki Székesegyház udvarán emléktábla került elhelyezésre, melynek megáldását 2018. szeptember 7-én a 18 órai Szent Liturgia végén, az ünnepi virrasztás kezdete előtt végezte el Orosz Atanáz püspök atya. A táblát a Magyar a Magyarért Alapítvány állíttatta egyik alapítója…
11 alkotó tárlata Kiállító művészek: Broczkó Barna, Dálnoki-Kovács Viktória, Hankó Gábor, Hutkai Tímea, Kontráné Zéman Éva, Majoros Cecília, Mankovits Adél, Négyesi József, Sulyóczki Rita, Szakályné Lívia, Titkóné Takács Mónik
Tizenegy éve tar a kapcsolat az egykori Rákóczi várat kutató tokaji régész és az állami gondozott fiatalok között. Makoldi Miklós minden nyáron több héten át fogadja és tanítja a Tokajba látogató diákokat, akik a Bodrog túlpartján állt vár feltárásában segítik. A Tokaji Várbarátok Köre szoros együttműködést ápol az Agapé Alapítvánnyal.…
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke tokaji állomásán elmondta, húsz éves múltra tekint vissza a Lakiteleki Népfőiskola által szervezett Kárpát medencei történelmi vetélkedő, amelyet idén Kossuth Lajos emlékére rendeztek meg. A legjobbak történelmi tanulmányúton vehettek részt. A Kossuth Lajos emléktúra résztvevői meglátogatták a Sárospataki Református Kollégiumot, a Múzeumot. Dienes Dénes igazgató…
A szervezők részéről is megalapozottan kiváló dátum-időzítésnek tartom a tegnapi napot, amikor Budapesten felavatásra került a Szovjet megszállás áldozatainak emlékműve. Hiszen 27 évvel ezelőtt1991. június 19-e - a magyar nemzet életében - valóban korszakváltó nap volt, amelyet a mellékelt Kárpátalja című lap is megörökített és a címlapon közölt fotók az…
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozó közművelődési szakemberek, valamint polgármesterek, civil szervezetek vezetőinek részvételével, 2018. június 7-én, Baktalórántházán, a Dégenfeld Kastélymúzeumban rendezték meg a Megyei Közművelődési Szakmai Napot. A találkozó legfontosabb célja volt, a közművelődési szakterületet érintő aktuális közérdekű információk ismertetése, a jogszabályváltozásokhoz kapcsolódó feladatok és kötelezettségek tisztázása, különös tekintettel a kulturális…
Az Országzászlónál emlékeztek a trianoni békediktátum 98. évfordulójára Tokajban. Az emlékművet felújító és azóta is gondozó Tokaji Országzászlóért Egyesület szervezésében már több mint tíz éve emlékeznek meg Magyarország területi és lakossági megcsonkítására. A megemlékezésen részt vett a Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője és Posta György Tokaj polgármestere is.  Az…
Kiadvány bemutató a Tokaji Múzeumban A Tokaji Értéktár és a Pap Miklós Népfőiskola munkájának ismertetése és népszerűsítése a célja annak a kötetnek, amit a Múzeumok Világnapja alkalmából mutattak be a Tokaji Múzeumban.  A „Tokaj és környéke értékei” című kötetben a szőlő- és borkultúráról, a térségre jellemző szőlőfajtákról és azokról a…
Az előadás átfogó jelleggel mutatta be Tokaj régészeti kutatástörténetét és fontosabb régészeti feltárásait, illetve lelőhelyeit. Bemutatta a régészeti leleteket befogadó múzeumok a Tokaji Múzeum és 1985-2013 között a miskolci Herman Ottó Múzeum történetét is. A régészeti leletek gyűjtése már a két világháború közötti időszakban megkezdődött Tokajban, a leleteket a Polgári…
Immár a nyolcadik alkalommal rendeztük meg Tokaj város főterén a nagyszombati Passiójátékot. A szereplők között megtalálható a polgármester, önkormányzati képviselő, három felekezet papja, orvos, művész, tanár, diák, rendőr, vállalkozó, a település apraja nagyja. Tokaj polgármestere, Posta György minden évben aktív szereplője a misztériumjátéknak. Elmondása szerint kevés településen mutatnak be passiójátékot…
Idén, Tokajban első alkalommal emlékeztünk meg a Kommunizmus áldozatainak emléknapján február 25-én a sztálini önkény borzalmairól. A Tokaji Múzeum szalonjában levetítettük a Kárpátalja Szalóka, 1989-ben készült dokumentumfilmet, mely az 1944-ben Szalókáról egy magyarlakta településről a lágerekbe elhurcolt férfiak első jelképes temetéséről, megemlékezéséről szólt. Emlékbeszédet Bíró Sándor Szalóka polgármestere és Dr.…
Az alakuló-félben lévő Népfőiskola Hálózat magyarországi tagjai vettek részt azon a két napos tanácskozáson, mely Lakiteleken zajlott 2018. február 21-22-én. A program célja, hogy a szervezetek bemutassák egymásnak munkájukat, eredményeiket, különös tekintettel az elmúlt néhány hónap tevékenységére. A közel hatvan települési és járási szintű népfőiskola bemutatkozott, egy-egy rövid előadás keretében.…
Konferencia a ruszin-magyar kulturális kapcsolatokról. A rendezvény fővédnöke Kocsis Fülöp érsek metropolita volt, de jelenlétével megtisztelte a konferenciát a másik két görögkatolikus hierarcha is, dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke és Szocska A. Ábel a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója is.  Köszöntő beszédében Kocsis Fülöp arról beszélt, hogy identitásunk megtartása…
Veres Ágota 1972-ben született Kárpátalján, Beregszászban. A Kijevi Karpenko-Karij Színház-és Filmművészeti Főiskolát végezte el, a festészetet édesapjától, Veres Péter képzőművésztől és Ivancsó András munkácsi képzőművésztől tanulta. A művész 2000-től résztvevője ukrajnai és nemzetközi kiállításoknak, művésztelepeknek, 2004-től tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. Festészetet tanított éveken át…
3. oldal / 3