Két különböző intézményben: a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, valamint az EGYMI-ben (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény).
Az előadás célja az volt, hogy közelebb hozzuk Petőfi Sándor klasszikus művét a gyerekekhez, élményszerűen, játékosan és vizuálisan befogadható formában. A bábok segítségével sikerült megeleveníteni János vitéz kalandjait, így a tanulók nemcsak hallgatták, hanem szinte részesei is lehettek a történetnek.
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tartott első előadás során a diákok nagy érdeklődéssel figyelték a jeleneteket. Többen már ismerték a művet, így külön öröm volt számukra látni annak színházi feldolgozását. A közönség aktívan reagált, lelkesen tapsolt, és az előadást követően számos kérdés is elhangzott a bábtechnika és a történet kapcsán.
Az EGYMI-ben tartott második előadás egy különleges és megható élmény volt. Az intézmény tanulói nagy örömmel fogadták a társulatot. A pedagógusok visszajelzései alapján a művészet ezen formája különösen fontos szerepet játszik a fejlesztő nevelésben. Az előadás során igyekeztünk az érzékenyítésre és a személyes kapcsolódásra is hangsúlyt fektetni, így az élmény nemcsak kulturális, hanem közösségi szinten is építő jellegű volt. Különösön büszkék vagyunk arra, hogy az intézmény egyik autista diákja egy, korábbi előadást sem nézett végig, most viszont végig ülte és figyelte a látottakat.
Összességében elmondhatjuk, hogy a sárospataki előadások sikeresen zajlottak le, és megerősítettek bennünket abban, hogy a klasszikus magyar irodalom bábszínházi eszközökkel történő bemutatása értékes és hatékony módszer az oktatás és a nevelés támogatására.
https://magyaramagyarert.hu/pap-miklos-nepfoiskola/esemenyek/item/233-2025-majus-20-janos-vitez-babeloadas-sarospatak-2025#sigProId611c2b68c8