Tamás nemcsak személyében, hanem alkotásaival is kedveskedett az eseménynek, hiszen az ünnepség alatt munkáit is megtekinthették.
Az Alapítvány kezdeteiről, az alapításról szólt az ünnepségen a MAB székházban Szalkai Zoltán József minorita szerzetes, plébániai kormányzó
Az Alapítvány legfőbb célkitűzése felhívni a figyelmet Kelemen Didák életművére és elősegíteni, az Ő boldoggá avatását.
Az Életető Lélek immár 30 éve fontosnak érzi támogatni a Kárpát-medence magyar közösségeiben élő tehetséges alkotókat és hátrányos helyzetű embereket, különös tekintettel a fiatalokra, idősekre, nagycsaládosokra, valamint a határon túli magyarságra. A művészet erejével közösséget építeni, értéket teremteni és reményt adni. Felhívják a figyelmet a gyógyító tevékenységet folytató egészségügyi dolgozókra, akiknek munkájukat minden évben díjjal is jutalmazzák.
Az Ars Sacra programsorozat miskolci állomásainak szervezője. Az idei évben, Tokajban is lesz kitelepülése a fesztiválnak, melyet a Pap Miklós Népfőiskola fog szervezni.
https://magyaramagyarert.hu/pap-miklos-nepfoiskola/esemenyek/item/226-30-eves-az-elteto-lelek-alapitvany#sigProIda5c0e1195e