A fogadtatásunk jobb volt, mint amire számítottunk, ezért hatalmas hálával tartozunk Deme Gyulának. Gyuszi rengeteg időt szánt ránk, amatőrökre. Több helyzetet is visszajátszottunk és elmondta, hogy ő mit csinált volna a helyünkben, ezeket ő rendre be is rúgta.
A nap folyamán többször is megbizonyosodtunk arról, hogy a gombfocit határozottan komolyan vették a résztvevők és igazán izgalmas mérkőzésekbe pillanthattunk bele. A sportszerűség mindenhol jelen volt és a résztvevők inkább barátok voltak, mint ellenségek.
„Az idei Tőserdő kupán különlegességként egy újonnan létrehozott női kategória is színesítette a versenyt. Három lelkes, mosolygós hölgy érkezett Tokajból a Népfőiskola hálózatának munkatársai közül, akik komolyan vették a kihívást. Az izgalmakat szétlövés koronázta meg, amely eldöntötte az aranyérem sorsát. A szervezők gondoskodtak arról, hogy serleget és oklevelet is kapjanak, kifejezve hálájukat a hölgyeknek, akik nemcsak lelkes szurkolóként, hanem közösségünk fontos részeként vettek részt a versenyen.” - Írták Rólunk az alábbi oldalon:
https://sectorball.hu/szathmary-nyert-lakitelken/
A női verseny végeredménye:
1. Dr. Kulcsár Judit
2. Szabolcs Erzsébet
3. Horváth-Szabolcs Janka
https://magyaramagyarert.hu/pap-miklos-nepfoiskola/esemenyek/item/196-gombfoci-bajnoksagon-vett-reszt-a-tokaji-pap-miklos-nepfoiskola-lakitelken#sigProIda599a5adab