2024/08/12

28. Sakkozó Magyarok Világtalálkozóját Lakitelken (augusztus 12-17)

A Tokaji Pap Miklós Népfőiskolàt az éven Ress Amira képviselte, aki Tokajban él és a DVTK sakkozója.

A szervezők figyeltek arra, hogy a hét minden napjára jusson valami sakkos és egyéb program lehetőség is. A főverseny 7 fordulóból állt, ahol egy nagyon erős mezőnyben kellett megméretnie magát, de sikerült +30 ponttal növelnie az élőpontjait. A főverseny mellett volt Blitz verseny is, ami 9 forduló volt, ott a +46 pont mellé még a női 3. helyezettnek járó kupát is megnyerte.

A kísérőknek rendezett amatőr versenyben sem maradtunk kupa nélkül, hiszen azt Amira kísérője, édesanyja Ressné Demkó Anita nyerte meg. A Hungarikumliget területén rendezett verseny után a kikapcsolódásra is volt lehetőség, hiszen a strand, termálfürdő, a Nemzeti Művelődési Intézet kiállításai, lovaglás, minigolf és számos további lehetőség közül választhattak a jelenlévők. A verseny résztvevői között hamar barátságok is kötődtek és bíznak benne, hogy jövőre ismét találkoznak.