2018/07/11

Kossuth nyomában a diákok

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke tokaji állomásán elmondta, húsz éves múltra tekint vissza a Lakiteleki Népfőiskola által szervezett Kárpát medencei történelmi vetélkedő, amelyet idén Kossuth Lajos emlékére rendeztek meg. A legjobbak történelmi tanulmányúton vehettek részt.
A Kossuth Lajos emléktúra résztvevői meglátogatták a Sárospataki Református Kollégiumot, a Múzeumot. Dienes Dénes igazgató úr munkatársainak szakszerű vezetésével bemutatták az intézményt, s külön ez alkalomra kiállították, „kézzelfoghatóvá tették” a fiataloknak, a Sárospatakon fellelhető Kossuth-relikviákat.
A Tokaji közös séta előtt az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor megkoszorúzta Pap Miklós emlékhelyét a Tokaji Múzeumban.
A diákok az ország több pontjáról érkeztek, Nyíregyházától Tatabányán át egészen Kőszegig voltak iskolások a kiránduláson. – Számomra azért nagy élmény ez, mert olyan fiatalokkal utazhatok, akik a verseny előtt tanulmányozták Kossuth életét. Ők közvetlenül megismerhették azokat a relikviákat, járhattak olyan helyeken, ahol maga Kossuth Lajos is járt, így amit akkor csak elképzeltek mára eleven élménnyé vált – emelte ki Lezsák Sándor.
A tanulók tokaji megállóját a Pap Miklós Népfőiskola szervezte, a diákok látogatásuk során a múzeumot tekintették meg.