2018/01/16

Veres Ágota kárpátaljai festőművész Lehunyt Kertek című kiállítása Forrás Galéria

Veres Ágota 1972-ben született Kárpátalján, Beregszászban. A Kijevi Karpenko-Karij Színház-és Filmművészeti Főiskolát végezte el, a festészetet édesapjától, Veres Péter képzőművésztől és Ivancsó András munkácsi képzőművésztől tanulta. A művész 2000-től résztvevője ukrajnai és nemzetközi kiállításoknak, művésztelepeknek, 2004-től tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. Festészetet tanított éveken át a Beregszászi Iskolások Alkotóházában, a Kárpátalja hetilap gyermekrovatának 2007 óta illusztrátora, 2017-től pedig az Irka című Kárpátaljai gyermeklap grafikusa. Munkásságát többek között 2013-ban a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el a kárpátaljai magyar alkotóművészet megszervezését és működtetését fölvállaló, 1991-ben alakult, Révész Imre Társaságban végzett meghatározó tevékenységéért.

Veres Ágota kárpátaljai festőművész munkáiból nyílt kiállítás Lehunyt kertek címmel január 17-én a budapesti Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében. Öt évvel ezelőtt azért hozták létre a Kárpát-haza Galériát, mert hisznek a magyar nemzet egységében, a magyar kultúra oszthatatlanságában és abban, hogy a külhoni magyarság nélkül nem teljes a magyarországi magyar közösség, hiszen a külhonban született művészek a magyar kulturális élet szerves részét képezik – hangoztatta. „Hittünk és hiszünk abba, hogy nincs megalkuvás a magyarságban és a művészetben” – emelte ki. Hozzáfűzte: a galéria azt a célt szolgálja, hogy ezeknek a művészeknek a munkásságát az anyaország közönsége is megismerhesse. A kiállító Veres Ágotáról elmondta: annak ellenére, hogy az egyik legkiszolgáltatottabb elcsatolt területről, Kárpátaljáról érkezett, művészete mégsem a hétköznapi nehézségeket tükrözi vissza. „Éppen ellenkezőleg: az élénk színek, a dinamikus formák, a vidám játékosság pozitív érzetet keltenek a szemlélőben.”
A művészt idézve kiemelte: mindezzel az édenkert állapotára emlékezteti a nézőket. „Az elmúlt időszakban a nemzetstratégiai intézet és a Forrás Galéria nagyon komoly hozzájárulást tett a Kárpát-medence határokat átívelő művészeti egyesítésében” – hangsúlyozta Németh Zsolt, az az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a tárlat védnöke. Németh Zsolt időszerűnek nevezte, hogy Budapest is megismerheti Veres Ágota művészetét, akinek képein leginkább a játékosság dominál, amely a mai ukrán valóságban gyógyító erőként hat, azonban a művész részéről mindez egy „irgalmatlanul nehéz mutatvány” is egyben.