Az előadások öt Tokaj-Hegyaljai iskolában valósultak meg, és céljuk az volt, hogy a diákok megismerjék a magyar oktatás és kultúrpolitika egyik legmeghatározóbb alakját.
Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszterként a két világháború közötti időszakban jelentős szerepet játszott a magyar köznevelési rendszer modernizálásában, iskolák, kollégiumok és népfőiskolák alapításában. Kovács Zoltán előadásaiban közérthető módon, személyes példákkal és történelmi összefüggések felvázolásával mutatta be, hogyan járult hozzá Klebelsberg egy olyan szellemi nemzetépítéshez, amelynek máig ható eredményei vannak. A hallgatóság megismerte Klébersberg munkásságát, eredményeit. A korszak érméit, pénzeit, palatáblát vehettek kezükbe a tanulók. Egyedülálló puzzlét készítettünk, színesítve a foglalkozásokat.
Az ismeretterjesztő előadások az alábbi iskolákban hangzottak el:
1. Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola
2. Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola és Szakgimnázium
3. Tállya, Zempléni Árpád Általános Iskola
4. Mád, Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola
5. Tokaji II. Rákóczi Ferenc Tehetséggondozó Általános Iskola
Résztvevők: 100-150 fő 13-17 év közötti tanulók.
Az előadásokat minden iskolában nagy érdeklődés kísérte. A tanulók és pedagógusok számára különösen értékes volt az, hogy egy tapasztalt, pedagógiai múltjában is gazdag előadó tolmácsolásában ismerhették meg Klebelsberg örökségét. A kérdések és beszélgetések tanúsága szerint az előadás valóban elgondolkodtató és inspiráló hatást gyakorolt a fiatalokra.
A Pap Miklós Népfőiskola fontos küldetésének tartja a hazaszeretetet, műveltséget és felelősségteljes közgondolkodást erősítő tartalmak közvetítését. Ez az előadássorozat méltó példája annak, miként lehet hidat építeni múlt és jelen között, a köznevelés támogatásán keresztül.
Amint híre ment a sorozatnak, sokan érdeklődtek még, kérték, hogy tartsunk hasonló rendhagyó történelem órákat.
https://magyaramagyarert.hu/pap-miklos-nepfoiskola/esemenyek/item/227-2025-majus-15-30-eloadassorozat-klebelsberg-kunorol-tokaj-hegyaljan#sigProId9bce8dbdee