A konferencia, többszemszögből vizsgálta az I. Világháborút követő békediktátumot, illetve azokat a körülményeket, ami a Világháború lezárásához vezettek. Nagy örömünkre szolgált, hogy mindig vannak olyan előadók, akik a térségünkre vonatkozó eseményekre világítanak rá.
A rendezvényt Dr. Simon Csaba a Tokaji Országzászlóért Egyesület elnöke és Mankovits Tamás a Magyar a Magyarért Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg, őket Posta György Tokaj város Polgármesetere követte, majd Tirts Tamás EMET főtanácsadó méltatta a rendezvény fontosságát, jelentőségét.
A konferencia szakmai programja az alábbi volt:
Vízi László Tamás (Kodolányi János Egyetem, Székesfehérvár): ”a kínos ügy elintézésének… bürokratikus stádiuma, Akiknek Trianonban Magyar Királyságot képviselniük kellett
Köő Artúr (Magyarságkutató Intézet, Budapest, NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar): „Emlékek nélkül népeknek híre csak árnyéka. A házsongárdi temető múltjáról és jelenéről
Kása Csaba (Magyar Nemzeti Múzeum): A magyar filmek kitiltása Romániából az 1930-as évek második felében. A Szegény gazdagok című Mester Film kálváriája.
Kocsis Lajos (Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi es Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)"Én csak magyar vagyok. Országunk szétdarabolásába soha bele nem nyugvó magyar!” Urmánczy Nándor es a trianoni békediktátum
Demján Szabolcs (Tokaji Múzeum, Tokaj) : A második bécsi döntés aláírásának megünneplése Sátoraljaújhelyen és Tokajban
Godzsák Attila (Zemplén TV, Sátoraljaújhely): II. Rákóczi Ferenc szülőhelye ismét magyar földön. 1938-1945
Makoldi Miklós (MNM KK Természettudományi Múzeum): A Kárpát-medence történeti stratégiai szerepe Trianon tükrében
Fotók: Tihanyi Károly
https://magyaramagyarert.hu/pap-miklos-nepfoiskola/esemenyek/item/218-tokaj-a-trianoni-bekediktatum-maig-tarto-hatasai-cimu-konferencia#sigProId451adbb92b