2024/03/02

Trianon Konferencia, Turisztikai és Kereskedelmi Szakközépiskola

2024.03.02.-án Tokajban megrendezésre került „A trianoni békediktátum máig tartó hatásai” című konferencia.

A konferenciát a szervezők, Dr. Simon Csaba és Mankovits Tamás nyitották meg. Csaba fontosnak tartotta, hogy a rendezvény 1 perces néma csenddel kezdődjön ezzel is megemlékezve Dr. Kis Imre és Dr. Vitányi Béla tagtársakra, akik sajnos a tavalyi évben hunytak el.

Tavalyi évben ugyanígy megtartották a konferenciát és az ott elhangzottakból egy könyvet is megjelentettek, amelynek a debütálása most történt meg. Az esemény résztvevői magukkal vihettek egy példányt belőle. A Könyv címe: „ÉL MÉG NEMZET E HAZÁN- a Trianoni Békediktátum máig tartó hatásai.”

Az eseményen minden résztvevő kivétel nélkül elmondta, hogy a családja miként élte át Trianont, ezzel is bemutatva, hogy milyen nyomai vannak a mai napig az eseményeknek a magyar társadalomban.

Köszöntötte a vendégeket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat alelnöke, Szabó Gergely. Utána Dr. Koncz Zsófia térségünk országgyűlési képviselője mondta el ünnepi beszédét, akit Posta György polgármester Úr követett.

A megnyitó után színvonalas előadásokat hallhattak a jelenlévők, akik több perspektívából is megismerhették a Trianoni események előzményeit és annak következményit.

Vizi László Tamás (Kodolányi János Egyetem megbízott rektora) „Soha még magyar államférfiú nehezebb útra nem indult”

Ujváry Gábor (Veritas Történetkutató Intézet) „Trianon és a magyar kulturális külpolitika. 100 esztendeje alapították a bécsi és a berlini Collegium Hungaricumot.”

Dr. Köő Artúr (Magyarságkutató Intézet) Erdélyi Román oktatáspolitikai törekvések a dualizmus idején.

Dr. Köő Artúrtól megtudhattuk, hogy milyen előzményei voltak annak, hogy Románia ekkora szeletet kapott Országunkból

Majoros Judit( Zempléni Múzeum, Szerencs) Az édesipar újraindítása Trianon után- A Szerencsi csokoládégyár megalapítása és első évtizedei.

Kocsis Lajos (Tokaj- Hegyaljai Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és kollégium) „Európa első kézfogása az új Magyarországgal Tokajban” 1946-os Szüreti Ünnepség

Demján Szabolcs (Tokaji Múzeum) „Megemlékezések a trianoni békediktátum aláírásának 10. évfordulóján, Sátoraljaújhelyen és Tokajban.

Godzsák Attila (Zemplén Tv) „Ahol bor nincs ott sörrel is meg kell elégedni. Avagy a sátoraljaújhelyi sörgyár terve a filoxéravész idejéből.